„Ásztai Csaba, mint minden egykori és jelenlegi művésztársa, nem tesz mást, mint amit az első varázsló tett ötvenezer évvel ezelőtt, aki katartikus táncával a tűz körül a törzs tagjaiba erőt és önbizalmat öntött vadászat előtt, hogy legyőzhessék a kardfogú tigrist. Ma a törzs mi vagyunk, a vadászat pedig az életharcunk. Erőre, önbizalomra, öntudatra – ergo: katarzisra – van szükségünk, hogy félelmekkel, szorongásokkal teli lelkünk meggyógyuljon, személyiségünk megtisztuljon, erőnk kiteljesedjen. És legyőzzük kardfogú tigriseinket bent a lelkünkben és kint az életben.” Nógrádi Gábor író, 2019″

„Ásztai Csaba képei azért (is) meglepőek, mert távol vannak minden ma nem csak megszokott kategóriától, de társadalmi, művészi gyakorlattól is: nem gyakorlatiasak, nem hangosak, nem informatívak. Ásztai képei a csendről szólnak, egyfajta keleties elmélyültségről adnak számunkra impulzust. Ásztai Csaba képein jellemzően nem történik semmi. Ma pedig mindig, mindenütt történnie kell valaminek. Az esemény a társadalmi (és művészi!) lét egyik fő kategóriája. Ásztai képei  eseménytelenek, inkább állapotokról szólnak, hangulatot, mentalitást jeleznek. Művészünk igaz atmoszféra festő, aki egy hangulat megfestésére kivételesen képes, a szó magyarítása alapján: különös légköre van munkáinak, de nem melankolikus, nem a búbánat lengi át képeit.” Feledy Balázs, 2020