„Szobrászati munkámban a keleti és a nyugati, közelebbről a japán és az európai művészeti hagyomány szintézis-lehetőségeit keresem. Ennek személyes indítéka az európai és a japán kultúrával való találkozásom, de inspirációt jelentenek a keleti és nyugati civilizációk között napjainkban végbemenő kölcsönhatások is. Elsősorban az foglalkoztat, hogyan kerülnek új összefüggésbe a nyugati és a keleti esztétikai hagyomány meghatározó vonásai. Nézetem szerint a szobrászati alkotás egy lét-tapasztalat és lét-értelmezés megfogalmazása, amelynek támpontokat kell nyújtania szemlélője önértelmezéséhez.”

Szobraim nem azzal a céllal készülnek, hogy valami könnyen megfogható, első ránézésre dekódolható üzenetet közvetítsenek. Inkább irányjelzőkként gondolok rájuk. Az absztrakció, mint a lényeg-kiemelés művelete, központi helyet kapott szobrászati törekvéseimben. Egy-egy munka megtervezésekor célom, hogy mind tartalmi, mind formai szempontból egyfajta koncentrátumot hozzak létre, ami párbeszédet indít a mű és szemlélője között. Úgy látom, különböző kulturális hagyományok egyidejű bevonása hozzájárulhat egy olyan reflektív tér építéséhez, amelynek felderítése közelebb vihet létünk alapkérdéseinek újrafogalmazásához. Munkáim több egységből épülnek fel. Az egyszerű alapelemek, mint hordozó és hordozott részek kapcsolódnak egymáshoz. Rendszerint megjelenik egy síkokkal határolt geometrikus test, melynek tartó, hordozó vagy befoglaló szerepe van, valamint egy vagy több hordozott, ívesen hajlított forma. E két egység egymáshoz való viszonya egyensúlyban áll, kölcsönösen feltételezik és kiegészítik egymást. A két, általam megformált alkotórészhez gyakran társul valamilyen természeti hatások által alakított összetevő, mint a víz, a hó, a tűz, a szén, vagy a hamu. Ezeknek az anyagoknak a beépítése révén újabb jelentésrétegeket kapnak szobraim. A beemelt természeti elemek áramló vagy spontán jellegéből adódóan a kompozíció egésze egyidejűleg idézhet fel statikus és dinamikus hatásokat.